Tanulj angol kifejezéseket könnyedén I.

Tanulj angol kifejezéseket könnyedén I.

2019-08-13 Dalszövegek magyarul Online angol tanulás 0

Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Elöljáróban pár szót …

Spot the Phrase – Tanulj angol kifejezéseket könnyedén” című bejegyzéssorozatom segítségével zenehallgatás közben tanulhatsz angol kifejezéseket.

Csak olyan zenei videókat használok, amiket maguk az előadók tettek közzé. Igyekszem olyan dalokat választani, amelyeknek tisztán érthető a szövege. Amennyiben az énekes / együttes a teljes dalszöveget is közzétette, az ehhez tartozó hivatkozást is megosztom.

Bejegyzéseimben mindig találsz legalább egy angol nyelvű dalszövegidézetet, illetve annak magyar fordítását, hogy lásd, milyen szövegkörnyezetben használja a szerző az általam kiemelt kifejezést. Fontos tudnod, hogy a magyar nyelvű idézet sohasem az angol eredeti hivatalos fordítása, csak annak egy lehetséges értelmezése. A hangsúlyt minden esetben elsősorban a jelentésre, nem pedig a formai elemekre helyezem. Szóval ne számold a szótagokat és ne próbáld ráénekelni a magyar szöveget az eredeti dallamra!

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videók egy részét legalábbis megnézheted a lyricstraining.com webhelyen keresztül is (mindig jelzem, hogy melyikek elérhetők, illetve melyikeknek pontos a szövege). Itt a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Ha jobban próbára szeretnéd tenni magad, akkor ugyanezen az oldalon válaszd a játék opciót / game mode-ot. Ebben az esetben a dalszöveg hiányosan jelenik meg és zenehallgatás közben Neked kell kipótolnod azt. Választhatsz szintet (kezdő / beginner, középhaladó / intermediate, haladó / advanced és mester / expert), illetve feladattípust (lyukas szöveg / write mode és feleletválasztás / choice mode) is.

Jó zenehallgatást!


Tartalom

Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Adele – Skyfall

Szerzők: Adele Adkins, Paul Epworth
Album: Skyfall OST (2012) / Skyfall (Single, 2012)
YouTube videó / teljes dalszöveg: https://youtu.be/DeumyOzKqgI


Keresd a dalban a következő kifejezést:

to stand tall =
magabiztosnak / bátornak / erősnek mutatkozni egy adott helyzetben

A dalszövegrészlet:

„Let the sky fall
 When it crumbles
 We will stand tall
 Face it all together
 at Skyfall”

A sorokat kicsit másképp tördelve:

„Let the sky fall, when it crumbles
 We will stand tall [and] face it all together at Skyfall”

Szabad fordításban:

„Jöjjön, aminek jönnie kell,
emelt fővel fogunk szembenézni vele.”

Az első sor pontos fordítása:

„Hadd szakadjon ránk az omladozó égbolt”

Az angol eredeti („Let the sky fall …”) egyben szójáték is a 2012-es James Bond film címére, illetve a Bond-birtok nevére, a Skyfallra.


A dalt meghallgathatod a YouTube-on.

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Leonard Cohen – Avalanche

Szerző: Leonard Cohen
Album: Songs of Love and Hate (1971)
YouTube audió / teljes dalszöveg: https://youtu.be/3f0ADuVJhYQ


Keresd a dalban a következő kifejezést:

to put (raise) somebody on a pedestal =
piedesztálra emelni valakit
nagyra becsülni / csodálni / magasztalni / bálványozni valakit

A dalszövegrészlet:

„When I am on a pedestal
 You did not raise me there

Szabad fordításban:

„A piedesztált, melyen állok,
nem Te emelted nekem.”

A fenti fordításban ismételten magára a kifejezésre helyeztem a hangsúlyt, de arra is vigyáznom kellett, hogy a sorok magyarul se hangozzanak sután. Az angol eredeti annyiban különbözik, hogy az nem az „itt és mostra” vonatkozik, hanem általánosságban fogalmaz („When I am on a pedestal” azaz „Ha / Mikor piedesztálon állok”).


A dalt a meghallgathatod a YouTube-on. Ugyanitt (a videóablak alatt) megtalálod a teljes dalszöveget is.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Sting – Fields of Gold

Szerző: Sting
Album: Fields of Gold (Single, 1993)
YouTube videó: https://youtu.be/KLVq0IAzh1A
Teljes dalszöveg: https://www.sting.com/discography/lyrics/133


Keresd a dalban a következő kifejezéseket:

to make a promise =
ígéretet tenni

to break a promise =
ígéretet megszegni

A dalszövegrészlet:

„I never made promises lightly
 And there have been some that I’ve broken

Magyar fordítás:

„Sohasem tettem könnyelmű ígéreteket,
és így is volt pár, mit megszegtem.”


A dalt meghallgathatod a YouTube-on.

A teljes dalszöveget megtalálod Sting weboldalán.

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Rag’n’Bone Man – Human

Szerzők: Jamie Hartman, Rag’n’Bone Man
Album: Human (2016)
YouTube videó / teljes dalszöveg: https://youtu.be/L3wKzyIN1yk


Keresd a dalban a következő kifejezéseket:

  1. „to see through something”
  2. „to put the blame for something on somebody”
  3. „to be out of luck”

I. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. to see through something =
    valamin átlátni (átvitt értelemben)

A dalszövegrészlet:

„Maybe I’m foolish, maybe I’m blind
Thinking I can see through this and see what’s behind”

Magyar fordítás:

„Lehet, hogy bolond vagyok, lehet, hogy vak,
hogy azt hiszem, átlátok ezen,
és tudom, mögötte mi van.”


II. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. to put the blame for something on somebody =
    valakit valamiért okolni / hibáztatni / felelőssé tenni

A dalszövegrészlet:

„Cos I’m only human after all, you’re only human after all
Don’t put the blame on me
Don’t put your blame on me”

Magyar fordítás:

„Mert végtére én is csak ember vagyok,
végtére Te is csak ember vagy.
Ne engem hibáztass.
Ha hibáztál, ne engem hibáztass.”


III. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. to be out of luck =
    nincs szerencséje

A dalszövegrészlet:

„Some people got the real problems
Some people out of luck

Magyar fordítás:

„Vannak, akik valós problémákkal küzdenek,
olyanok, akikre nem mosolyog rá a szerencse.”


A dalt meghallgathatod a YouTube-on. Ugyanitt (a videóablak alatt) megtalálod a teljes dalszöveget is.

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Evanescence – My Immortal

Szerzők: Amy Lee, David Hodges, Ben Moody
Album: Fallen (2003)
YouTube videó: https://youtu.be/5anLPw0Efmo
Teljes dalszöveg: http://www.evanescence.com/music/


Keresd a dalban a következő kifejezést:

to be tired of (doing) something =
belefáradni valamibe

A dalszövegrészlet:

I’m so tired of being here
Suppressed by all my childish fears”

Szabad fordításban:

„Annyira belefáradtam már, hogy még mindig itt vagyok,
hogy gyerekes félelmeimtől nem szabadulhatok.”


A dalt meghallgathatod a YouTube-on.

A teljes dalszöveget megtalálod az Evanescence weboldalán. Az oldalt legörgetve láthatod az együttes 2017-es „Synthesis” albumán lévő számokat. A „My Immortal” a 14. Mellette kattints a „Lyrics” feliratra.

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Phil Collins – In the Air Tonight

Szerző: Phil Collins
Album: Face Value (1981)
YouTube videó / teljes dalszöveg: https://youtu.be/v7x32gwqEAc


Keresd a dalban a következő kifejezéseket:

  1. „to lend a hand”
  2. „to wipe the smile / grin off somebody’s face”
  3. „to be a pack of lies”

I. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. to lend a hand =
    segíteni, segítséget nyújtani
  2. to wipe the smile / grin off somebody’s face =
    letörölni a mosolyt / vigyort valaki arcáról / képéről

A dalszövegrészlet:

„Well if you told me you were drowning,
I would not lend a hand
I’ve seen your face before my friend,
but I don’t know if you know who I am
Well I was there and I saw what you did,
I saw it with my own two eyes
So you can wipe off that grin,
I know where you’ve been”

Szabad fordításban:

„Hát ha azt mondanád, hogy fuldokolsz,
akkor sem segítenék.
Láttam már az ábrázatod barátom,
de nem tudom, Te tudod-e, én ki vagyok.
Hát én ott voltam és láttam, mit tettél.
Láttam a saját két szememmel,
úgyhogy töröld le azt a vigyort a képedről,
mert tudok minden lépésedről.”

Az utolsó sor szó szerinti fordítása:

„mert tudom, hogy merre jártál”


II. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. to be a pack of lies =
    valami csupa hazugság

A dalszövegrészlet:

„It’s all been a pack of lies”

Magyar fordítás:

„Ez az egész [minden, amit mondtál] egy nagy hazugság.”


A dalt meghallgathatod a YouTube-on. A videóklipben szerepel a dalszöveg is.

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


John Legend – All of Me

Szerzők: John Roger Stephens / John Legend, Toby Gad
Album: Love in the Future (2013)
YouTube videó / dalszöveg: https://youtu.be/450p7goxZqg


Keresd a dalban a következő kifejezéseket:

  1. „to be / have a smart mouth”
  2. „to be drawn in / to be drawn into something”
  3. „to kick somebody out”
  4. „to pin somebody down”
  5. „to be out of one’s mind”
  6. „to give one’s all”

I. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. (s)he is / has a smart mouth =
    úgy viselkedik, mintha mindenkinél okosabb lenne / mindenkinél jobban tudna mindent, nem sok tiszteletet mutat mások iránt
  2. (s)he is drawn in / (s)he is drawn into something =
    (akarata ellenére) belekeveredik, belebonyolódik valamibe, ráveszik valamire
  3. to kick somebody out =
    kidobni, elküldeni valakit
  4. to pin somebody down =
    valakit rávenni arra, hogy döntsön, hogy világosan megmondja, mit akar

A dalszövegrészlet:

„What would I do without your smart mouth?
Drawing me in, and you kicking me out
You’ve got my head spinning, no kidding,
I can’t pin you down
What’s going on in that beautiful mind”

Szabad fordításban:

„Mivé lenne életem, ha nem incselkednél velem?
Az ujjad köré csavarsz, aztán meg elzavarsz.
Csak úgy forog velem a világ, nem viccelek!
Elképzelni sem tudom,
mi járhat abban a szépséges fejedben.”


II. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. he / she is out of his / her mind =
    nincs eszénél

A dalszövegrészlet:

„You’re crazy and I’m out of my mind”

Magyar fordítás:

„Őrült vagy, nekem meg elment az eszem.”


III. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. to give one’s all =
    mindent beleadni

A dalszövegrészlet:

„Give your all to me
I’ll give my all to you”

Szabad fordításban:

„Légy önzetlen,
és Tiéd mindenem.”


A dalt az alábbi indexképre kattintva hallgathatod meg a YouTube-on. Ugyanitt (a videóablak alatt) megtalálod a dalszöveget is.

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Ed Sheeran – Perfect

Szerző: Ed Sheeran
Album: Divide (2017) / Perfect (Single, 2017)
YouTube videó: https://youtu.be/2Vv-BfVoq4g


Keresd a dalban a következő kifejezéseket:

  1. „to dive (right) in”
  2. „to follow someone’s lead”
  3. „to fall in love”
  4. „to give somebody up”
  5. „to look a mess”
  6. „to say something under one’s breath”
  7. „against all odds”
  8. „to have faith in somebody / something”

I. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. to dive (right) in =
    (gondolkozás nélkül) fejest ugrani (valamibe)
  2. to follow someone’s lead =
    valakinek a példáját követni

A dalszövegrészlet:

„I found a love for me
Darling, just dive right in and follow my lead

Magyar fordítás:

„Rátaláltam a szerelemre,
Drágám, ne gondolkozz, csak kövess engem.”


II. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. to fall in love =
    szerelembe esni
  2. to give somebody up =
    megszakítani a kapcsolatot egy baráttal

A dalszövegrészlet:

„′Cause we were just kids when we fell in love
Not knowing what it was
I will not give you up this time”

Magyar fordítás:

„Mert még gyerekek voltunk, mikor egymásba szerettünk,
hogy mi történik velünk, még nem értettük,
de ezúttal nem engedlek el.”


III. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. to look a mess =
    Ha valaki azt mondja: „I look a mess!” vagy „My hair is a mess!”, akkor nincs megelégedve a ruházatával, a frizurájával. Úgy érzi, hogy rendezetlenül, ziláltan néz ki és, hogy így nem jelenhet meg valahol.
  2. to say something under one’s breath =
    az orra / bajsza alatt mond valaki valamit (ti. úgy, hogy mások ne nagyon hallják)

A dalszövegrészlet:

„When you said you looked a mess
I whispered underneath my breath
But you heard it,
Darling, you look perfect tonight”

Szabad fordításban:

„Mikor azt mondtad, borzalmas a frizurád,
csak magamban suttogtam,
mégis meghallottad:
Drágám, ma este gyönyörű vagy!”

Az utolsó sor pontos fordításban:

„Drágám, tökéletesen nézel ki ma este!”


IV. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. against all odds =
    Ha azt mondjuk, hogy „he succeeded, against all odds,” akkor az illető „minden nehézség ellenére sikerrel járt” vagy „annak ellenére, hogy minden ellene szólt, sikerrel járt.”

A dalszövegrészlet:

Fighting against all odds
I know we’ll be alright this time”

Magyar fordítás:

„Minden nehézség ellenére,
tudom, ezúttal jól megleszünk.”


V. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. to have faith in somebody / something =
    megbízni valakiben / valamiben

A dalszövegrészlet:

„I have faith in what I see”

Magyar fordítás:

„Hiszem, amit látok.”

ti. hiszek a szemeimnek; tudom, hogy amit látok, az valóságos / valóban létezik és nem illúzió


A dalt meghallgathatod a YouTube-on.

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Adele – Hello

Szerzők: Adele Adkins, Greg Kurstin
Album: 25 (2015)
YouTube videó: https://youtu.be/YQHsXMglC9A


Keresd a dalban a következő kifejezéseket:

  1. „to go over something”
  2. „time heals (all wounds)”
  3. „to have the world at one’s feet”
  4. „to break someone’s heart”
  5. „to tear somebody apart”
  6. „to run out of time”

I. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. to go over something =
    átbeszélni valamit
  2. time heals all wounds =
    az idő minden sebet begyógyít /
    az idő begyógyítja a sebeket

A dalszövegrészlet:

„Hello, it’s me
I was wondering if after all these years you’d like to meet
To go over everything
They say that time’s supposed to heal ya
But I ain’t done much healing”

Magyar fordítás:

„Szia, én vagyok.
Azon töprengtem, ennyi év után lenne-e kedved találkozni,
hogy mindent átbeszéljünk.
Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket,
de az én sebeim nem nagyon gyógyulnak.”


II. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. he / she has the world at his / her feet =
    a világ a lábai előtt hever
    ti. világhírű, ismert, elismert, sikeres

A dalszövegrészlet:

„Hello, can you hear me
I’m in California dreaming about who we used to be
When we were younger and free
I’ve forgotten how it felt before the world fell at our feet

Szabad fordításban:

„Szia, hallasz engem?
Éppen Kaliforniában tartózkodom és arról ábrándozok,
milyenek is voltunk fiatalon és szabadon.
Már elfelejtettem, milyen is volt,
mikor még nem hevert a világ a lábunk előtt.”

A harmadik sor pontos fordítása:

„mikor még fiatalabbak és szabadok voltunk”


III. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. to break someone’s heart =
    összetörni valaki szívét
  2. it tears him / her apart =
    valamin tépelődik, emészti magát

A dalszövegrészlet:

„At least I can say that I’ve tried
To tell you I’m sorry for breaking your heart
But it don’t matter
it clearly doesn’t tear you apart anymore”

Magyar fordítás:

„Legalább mondhatom, hogy megpróbáltam
elmondani, mennyire bánt, hogy összetörtem a szíved,
de nem számít,
látom, többé már nem tépelődsz ezen.”


IV. Idézet

Keresendő kifejezés:

  1. (s)he is running out of time =
    kifut az időből

A dalszövegrészlet:

„It’s no secret that the both of us
Are running out of time

Magyar fordítás:

„Nem árulok el titkot, ha azt mondom,
egyre fogy az időnk.”


A dalt meghallgathatod a YouTube-on. A teljes dalszöveget megtalálod Adele webhelyén (megjegyzés, 2021.10.07: az oldal csak regisztráció után látogatható).

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Limp Bizkit – Behind Blue Eyes

Szerző: Pete Townshend (The Who)
Album: Results May Vary (2003) / Behind Blue Eyes (Single, 2003)
YouTube videó: https://youtu.be/Tr8uesBowS4


Keresd a dalban a következő kifejezéseket:

  1. to bite something back =
    elharapni / nem kimondani, elfojtani / nem kimutatni valamit
  2. to show through” / „it shows through =
    szó szerint azt jelenti, hogy valami átlátszik valamin, de átvitt értelemben azt is jelentheti, hogy egy leplezni kívánt érzelem mégis látszik / nyilvánvaló

A dalszövegrészlet:

„No one bites back as hard
On their anger
None of my pain and woe
Can show through

Magyar fordítás:

„Senki sem fojtja el (nálam) jobban
a haragját.
Fájdalmamból, bánatomból
semmit sem láthat más.”


A dalt meghallgathatod a YouTube-on.

Ha kicsit több segítségre van szükséged, akkor az eredeti videót megnézheted a lyricstraining weboldalán keresztül is. Itt, a karaoke opciót választva megszakítás nélkül végighallgathatod a dalt, miközben folyamatosan követheted a dalszöveget a videóablak alatt.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Tanulj angol kifejezéseket könnyedén. A kép illusztrációként szolgál Pragmatic Tutor (angoltanár / magántanár) weboldalán.


Audioslave – Shape of Things to Come

Szerzők: Chris Cornell, Tom Morello, Tim Commerford, Brad Wilk
Album: Revelations (2006)
YouTube audió: https://youtu.be/tFNLYYiCkXA


Keresd a dalban a következő kifejezéseket:

  1. „when all is said and done”
  2. „the shape of things to come”
  3. „to fear the worst”
  4. „to hope for the best”
  5. „to do one’s best”
  6. „to lay the blame on somebody / something”

I. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. when all is said and done =
    mindent összevéve
  2. the shape of things to come =
    amit a jövő hozni fog

A dalszövegrészlet:

„Break down in the shape of things to come,
But I’m moving like a soldier,
And I’ll say now, when all is said and done,
It’s not ours to break the shape of things to come.”

A fenti sorok egy lehetséges, nem szó szerinti fordítása:

„A jövő kétségbe ejt,
de állhatatos maradok,
és mindent összevéve amondó vagyok,
mi ránk vár, azt elkerülni nem tudjuk.”

A második sor pontos fordítása:

„de úgy haladok (előre), mint egy katona”


II. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. to fear the worst =
    a legrosszabbtól tartani
  2. to hope for the best =
    a legjobbat remélni

A dalszövegrészlet:

„There is a crack in the clouds, but only for a moment now.
Like an eye looking out,
the blue-sky spies the roads we will go down.
I wonder what they hold for us?
I hold my family to my breast.
I fear the worst and hope the best
will come to see us blessed.”

Szabad fordításban:

„A felhőzet most egy pillanatra felszakad.
Mint egy szem,
az előbukkanó kék ég úgy kémleli az előttünk álló utat.
Vajon az mit tartogat számunkra?
Szeretteimet keblemre ölelem,
a legrosszabbtól tartok, de a legjobbat remélem.”

Az utolsó sorok pontos fordítása:

„A legrosszabbtól tartok, de reménykedem, hogy sorsunk a lehető legjobban alakul és boldogok leszünk.”


III. Idézet

Keresendő kifejezések:

  1. he (she) does his (her) best =
    minden tőle telhetőt megtesz
  2. to lay the blame on somebody / something =
    valakit / valamit okolni / hibáztatni (valamiért)

A dalszövegrészlet:

„I’ve done my best and now will lay no blame but on myself.”

Magyar fordítás:

„Minden tőlem telhetőt megtettem és most nem fogok senki mást hibáztatni, csakis magamat.”


A dalt meghallgathatod a YouTube-on.

Vissza a tartalomjegyzékhez


Ingyenes online egynyelvű angol szótárak

Bár vannak nagyon jó angol-magyar (magyar-angol) szótárak, ha már eljutottál a középfokig, véleményem szerint nagyon kifizetődő, ha rászoksz az egynyelvű angol szótárak használatára. Ez sokat segíthet abban, hogy ráérezz a szavak tényleges jelentésére (a jelentésárnyalatokra), illetve, hogy megtanulj angolul gondolkozni és ezáltal felgyorsuljon a kommunikációd. Az egynyelvű szótárak használata ahhoz is nagymértékben hozzájárulhat, hogy választékosabban tudd kifejezni magad.

Még abban az esetben is érdemes belenézni egy egynyelvű szótárba, ha valamit le akarsz fordítani magyarra. Próbáld ezt ki a fenti dalszövegek esetében. Keress ki pár szót vagy kifejezést a lent felsorolt egynyelvű online szótárak segítségével, majd az általad használt angol-magyar szótárban és hasonlítsd össze, amit találtál.

Egynyelvű online angol szótárak

Vissza a tartalomjegyzékhez


Ha kedvet kaptál az angoltanuláshoz, angolóráimról itt olvashatsz bővebben.