Angol érettségi témakörök emelt szinten

Angol érettségi témakörök emelt szinten
KER-szint: B2*

Az angol érettségi témakörök listáját megtalálod az Oktatási Hivatal webhelyén, bár nem ott, ahol normál esetben keresnéd. A „A 2023. május-júniusi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagai” oldalon, az „angol nyelv” címszó alatt feltüntetett hivatkozásokon keresztül számos hasznos dokumentum érhető el, de a témakörök listája nincs közöttük. Mivel 2017. január 1-től egy egységes lista vonatkozik minden élő idegen nyelvre, az erre a dokumentumra mutató hivatkozást az „Érettségi vizsgatárgyak” oldalon (az oldalt legörgetve), a „Közismereti érettségi vizsgatárgyak (közép- és emelt szinten)” című táblázat „élő idegen nyelv” sorának „részletes vizsgakövetelmények” oszlopában találod.

A 2023-as angol érettségin összesen tíz különböző témában tehetik próbára a tudásod. Emelt szinten ezek kapcsán már sokkal komolyabb, összetettebb kérdésekre kell tudnod válaszolni. Hogy lásd, mennyiben más az emelt szint (a középszinthez képest), az alábbi listában dőlt betűvel szedtem a kizárólag emelt szinten előforduló kérdéseket, kérdésköröket. A hivatkozásokra kattintva részletesebben olvashatsz az egyes témákról.

* A KER-szintekről az „Általános angol nyelvvizsgák” oldalon olvashatsz részletesebben.

  Ha kizárólag a középszintű érettségi témakörök érdekelnek, akkor kattints ide.






Tartalom

I. Személyes vonatkozások, család

  1. A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai)
  2. A család szerepe az egyén és a társadalom életében
  3. Családi élet, családi kapcsolatok
  4. Családi munkamegosztás, szerepek a családban, generációk együttélése
  5. A családi élet mindennapjai, otthoni teendők
  6. Személyes tervek

II. Ember és társadalom

  1. A másik ember külső és belső jellemzése
  2. Baráti kör
  3. Az emberi kapcsolatok minősége, fontossága (barátság, szerelem, házasság)
  4. A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel
  5. Lázadás vagy alkalmazkodás; a tizenévesek útkeresése
  6. Női és férfi szerepek
  7. Előítéletek, társadalmi problémák és azok kezelése
  8. Ünnepek, családi ünnepek
  9. Az ünnepek fontossága az egyén és a társadalom életében
  10. Öltözködés, divat
  11. Az öltözködés mint a társadalmi hovatartozás kifejezése
  12. Vásárlás, szolgáltatások (posta)
  13. A fogyasztói társadalom, reklámok
  14. Hasonlóságok és különbségek az emberek között
  15. Társadalmi viselkedésformák

III. Környezetünk

  1. Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, a ház bemutatása)
  2. A lakóhely és környéke fejlődésének problémái
  3. A lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek
  4. A városi és a vidéki élet összehasonlítása
  5. A természet és az ember harmóniája
  6. Növények és állatok a környezetünkben
  7. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben: Mit tehetünk környezetünkért vagy a természet megóvásáért?
  8. A környezetvédelem lehetőségei és problémái
  9. Időjárás

IV. Az iskola

  1. Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés, tagozat)
  2. Iskolatípusok és iskolarendszer Magyarországon és más országokban
  3. Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka
  4. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe, fontossága
  5. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei, iskolai hagyományok
  6. Hasonló események és hagyományok külföldi iskolákban

V. A munka világa

  1. Diákmunka, nyári munkavállalás
  2. Pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás
  3. A munkavállalás körülményei, lehetőségei itthon és más országokban, divatszakmák

VI. Életmód

  1. Napirend, időbeosztás
  2. A kulturált étkezés feltételei, fontossága
  3. Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás)
  4. A szenvedélybetegségek
  5. Étkezési szokások a családban
  6. Az étkezési szokások hazánkban és más országokban
  7. Ételek, kedvenc ételek
  8. Ételspecialitások hazánkban és más országokban
  9. Étkezés iskolai menzán, éttermekben, gyorséttermekben
  10. Gyakori betegségek, sérülések, baleset
  11. Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak)
  12. A gyógyítás egyéb módjai

VII. Szabadidő, művelődés, szórakozás

  1. A szabadidő jelentősége az ember életében
  2. Szabadidős elfoglaltságok, hobbik
  3. Színház, mozi, koncert, kiállítás stb.
  4. A művészet szerepe a mindennapokban
  5. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport
  6. Szabadidősport, élsport, veszélyes sportok
  7. Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, Internet
  8. A könyvek, a média és az Internet szerepe, hatásai
  9. Kulturális események

VIII. Utazás, turizmus

  1. A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés
  2. A motorizáció hatása a környezetre és a társadalomra
  3. Az idegenforgalom jelentősége
  4. Nyaralás itthon, illetve külföldön
  5. Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése
  6. Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai

IX. Tudomány és technika

  1. Népszerű tudományok, ismeretterjesztés
  2. A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben
  3. A tudományos és technikai fejlődés pozitív és negatív hatása a társadalomra, az emberiségre

X. Gazdaság

  1. Családi gazdálkodás
  2. A pénz szerepe a mindennapokban
  3. Pénzkezelés a célnyelvi országokban
  4. Vásárlás, szolgáltatások (pl. posta, bank)
  5. Üzleti világ, fogyasztás, reklámok

Nincs külön országismereti témakör, de ennek elemei a többi témakörben előfordulnak.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Forrás

Oktatási Hivatal | Köznevelés | Érettségi:

  • Élő idegen nyelv: részletes vizsgakövetelmények (témakörök listája) (PDF)
  • Tájékoztató az angol nyelvet érintő változásokról (PDF)
  • Tájékoztató az emelt szintű szóbeli vizsgáról (PDF)
  • Emelt szintű szóbeli mintatételek: vizsgázói példány (PDF)
  • Emelt szintű szóbeli mintatételek: vizsgáztatói példány (PDF)

Vissza a tartalomjegyzékhez