Szabadidő, művelődés, szórakozás

Szabadidő, művelődés, szórakozás

A „Szabadidő, művelődés, szórakozás” címet viselő VII. témakör összesen kilenc altémakörből (tételből) áll. Ebből öt mind középszinten, mind pedig emelt szinten előfordulhat, de emelt szinten már ezek kapcsán is sokkal komolyabb, összetettebb kérdésekre kell tudnod válaszolni. A fennmaradó négy altémakör (tétel), melyet az alábbi listában vastag betűvel szedtem, kizárólag emelt szinten fordulhat elő. Ezen az oldalon elsősorban utóbbiakhoz találsz egypár tippet, ötletet. Ezeket a tömör, magyar nyelvű összefoglalókat ne is próbáld meg lefordítani és betanulni, mert ahhoz már inkább felsőfokú (C1-es) nyelvtudásra lenne szükséged. Csak szedd össze saját tapasztalataidat, próbáld meg felidézni mit hallottál már ezekről a témákról, ha kell, olvass kicsit utánuk és próbáld meg gondolataidat akár szóban, akár írásban összefoglalni, természetesen angolul.






Tartalom

Szabadidő, művelődés, szórakozás: az altémakörök (tételek) listája

  1. A szabadidő jelentősége az ember életében
  2. Szabadidős elfoglaltságok, hobbik
  3. Színház, mozi, koncert, kiállítás stb.
  4. A művészet szerepe a mindennapokban
  5. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport
  6. Szabadidősport, élsport, veszélyes sportok
  7. Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, Internet
  8. A könyvek, a média és az Internet szerepe, hatásai
  9. Kulturális események

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szabadidő, művelődés, szórakozás: a szabadidő jelentősége az ember életében

Íme pár ötlet ...

  • a mindennapok monotóniájának („mókuskerék” = „treadmill”) megtörése, változatosság
  • a mindennapi stressz csökkentése, levezetése, ellensúlyozása
  • a mindennapi problémák feledtetése (ha csak átmenetileg is)
  • önfeledt szórakozás, kikapcsolódás, vidámság
  • izgalom, kihívás (kalandvágyó, adrenalinfüggő emberek számára)
  • unaloműzés
  • testi-lelki feltöltődés
  • spontán érdeklődés (kíváncsiság) kielégítése
  • művelődés, szellemi fejlődés, a világról alkotott kép árnyaltabbá tétele
  • személyiségfejlődés: önismeret elmélyítése, önkifejezés (kreativitás) és önmegvalósítás
  • önbecsülés növelése (például önkénteskedés révén: az ember fontosnak, hasznosnak érzi magát)
  • lelki egyensúly megtalálása, megőrzése
  • szellemi frissesség megőrzése
  • egészségmegőrzés
  • fizikai erőnlét fejlesztése, megtartása
  • képességek, készségek szinten tartása, fejlesztése, a már meglévő tudás elmélyítése
  • társaság (magány elűzése):
    • az emberi kapcsolatok ápolása, elmélyítése, szorosabbra fűzése
    • ismerkedés (új barátok szerzése)
  • kapcsolatépítés („networking”, az új ismerettségek hasznosak lehetnek az üzleti életben, az ember karrierje során, de az élet más területein is)
  • karrier (egy-egy hobbi jól mutathat az önéletrajzon, akár egy jó állás megszerzésében is segíthet, mert olyan készségeket fejleszt, melyekre egy adott pozícióban nagy szükség lehet)
  • pénzkereset (össze lehet kötni a kellemeset a hasznossal értékes gyűjtemények, befektetési tevékenység révén)

Egyes szabadidős tevékenységek felnyithatják az ember szemét. Növelhetik például

  • a társadalmi érzékenységet (önkénteskedés)
  • a környezettudatosságot.

Ha az emberek kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, a társadalom egésze is „egészségesebb.”

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szabadidő, művelődés, szórakozás: a művészet szerepe a mindennapokban

Itt nem csak a múzeumokban, galériákban kiállított műalkotásokra kell gondolni, hanem szinte minden minket körülvevő dísz- és használati tárgyra, az iparművészek, lakberendezők, belsőépítészek és építészek munkájára. Mindenre, ami nem csak kényelmesebbé, de esztétikusabbá is teszi környezetünket. Mindez meghatározza, hogyan érezzük magunkat otthon, a munkahelyünkön vagy ha éppen elmegyünk (be)vásárolni.

Apropó vásárlás! A nagy márkák és a bevásárlóközpontok eszköztárában központi szerepet kapott a művészet: a bolt dizájnja, a (halk) zene, a termékek nagy gonddal megtervezett csomagolása. Lényeg, hogy a vevő minél hosszabb ideig tartózkodjon ebben a kellemes környezetben és minél kevesebb terméknek tudjon ellenállni.

Szabadidős tevékenységeink jelentős része is valamilyen formában a művészetekhez kapcsolódik. Könyveket olvasunk, zenét hallgatunk, filmeket és színdarabokat nézünk, mert a művészet szórakoztat és adott esetben egyben el is gondolkodtat.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szabadidő, művelődés, szórakozás: szabadidősport, élsport, veszélyes sportok

Szabadidősport

A sport szerepe gyermekkorban, tinédzserkorban

  • önfeledt játék, egészséges versengés, kihívás
  • szellemi tevékenység (tanulás) ellensúlyozása
  • egészségmegőrzés, egészséges testi fejlődés
  • egészséges személyiségfejlődés, jellemfejlődés
    • a sport nevelő hatása → fegyelem, sportszerű magatartás, küzdőszellem, csapatszellem
    • jobb fizikai erőnlét, sportosabb testfelépítés, sikerélmény → önbizalom
  • társaság

A sport szerepe felnőttkorban

  • aktív kikapcsolódás, testmozgás: egyszerű kedvtelés, versengés, kihívás
  • szellemi munka ellensúlyozása
  • egészségmegőrzés, állóképesség javítása, izomzat erősítése / alakformálás → önbizalom, egészséges önkép
  • társaság (valahová tartozás), ismerkedés (új barátok)

A sport szerepe „időskorban”

Az emberek között óriási különbségek vannak fizikai adottságaik tekintetében. Az „időskor” tehát nem feltétlenül köthető konkrét életkorhoz. Talán helytállóbb azt mondani, hogy az életkor előrehaladtával, a fizikai teherbírás csökkenésével, kisebb-nagyobb egészségügyi problémák megjelenésével, (fokozatosan) alakítsuk át sportolási szokásainkat. Ezáltal tovább maradhatunk aktívak. Ez nemcsak a testnek, hanem a léleknek is jó.

Sportolási lehetőségek, amelyek „idősebb” korban is biztonsággal űzhetőek, sőt kimondottan jótékony hatásúak:

  • gyaloglás (séta)
  • északi síjárás („nordic walking”)
  • úszás
  • jóga („yoga”)
  • golf

Élsport

Témák, amiket érinthetsz ...

  • sportemberi magatartás
  • álhatatosság
  • fegyelmezett élet: sok áldozat, lemondás
  • sok kudarc, nagy dicsőség (lehetősége)
  • egyoldalú fizikai terhelésből fakadó problémák
  • (súlyos) sérülések
  • doppingszerek használata („doping”):
    • sportszerűtlen magatartás
    • egészségkárosító hatás

Veszélyes sportok | Siklóernyőzés

Kevin Phillips, CC0

Veszélyes sportok

Extrémsportok (= „extreme sports”, „action sports”, „alternative sports”)

Pár példa, a teljesség igénye nélkül …

  • rally („rally”)
  • parkour
  • egysoros görkorcsolyázás („in-line roller-skating”)
  • gördeszkázás („skateboarding”)
  • street luge
  • szabadstílusú BMX („freestyle BMX”)
  • hegyi-kerékpározás („mountain biking”)
  • barlangászat („caving”)
  • hegy- és sziklamászás („mountaineering”, „rock climbing”, „free climbing”)
  • falmászás („sport climbing”)
  • bázisugrás („base jumping” / „BASE jumping”)
  • ejtőernyőzés („skydiving”, „parachuting”)
  • siklóernyőzés („paragliding”)
  • siklóruhás repülés („wingsuit flying”)
  • sárkányrepülés („hang-gliding”)
  • hőlégballonozás („extreme hot air ballooning”)
  • bungee jumping
  • bodyboarding
  • hullámlovaglás („surfing”)
  • sárkányszörf („kitesurfing”)
  • szörfvitorlázás („windsurfing”)
  • jetskizés („jetskiing”)
  • vízisízés („waterskiing”)
  • wakeboarding
  • vadvízi evezés („white-water rafting”)
  • búvárkodás, szabadtüdős merülés („diving”, „freediving”)
  • szabadstílusú síelés („freestyle skiing”)
  • snowboardozás („snowboarding”)
  • szkeleton („skeleton”)

Mikről beszélhetsz ezek kapcsán?

  • Kik űzik ezeket a sportokat? Lázadó fiatalok? Adrenalinfüggők („adrenaline junkies”)? Átlagemberek?
  • Megéri-e a kockázatot?
  • Mennyivel nagyobb egy súlyosabb sérülés esélye, mint a „hagyományos” sportok esetében?
  • Előítéletek, sztereotípiák:
    • Milyen ezeknek a sportágaknak a megítélése?
    • Hogyan viszonyul a (sport)társadalom az extémsportot űző emberekhez?
  • Mely extrémsportok lettek olimpiai sportágak az elmúlt években?
  • Beszélhetsz az Extrémsportok Nemzetközi Fesztiváljáról („International Festival of Extreme Sports”) is.

Forrás:

Britannica | Extreme sports

Oxford Learner's Dictionaries | Extreme sport

Pólusné Thiry Éva (2013). Az extrém sport mint a posztmodern magyar társadalom válasza a változásokra. Doktori értekezés. Sporttudományi Doktori Iskola, Semmelweis Egyetem, Budapest.

Olympic Games | Sports

Festival International des Sports Extrêmes (FISE) | About Us

Vissza a tartalomjegyzékhez






Szabadidő, művelődés, szórakozás: a könyvek, a média és az Internet szerepe, hatásai

Témák, ötletek

  • Miért, mit és mennyit olvasunk?
  • Papírkönyvek („print books” / „p-books”), illetve e-könyvek („e-books”) és e-könyv olvasók („e-book readers”):
    • Melyik a népszerűbb? Miért?
    • Mi lesz a papírkönyvek sorsa?
  • Média és tömegkommunikáció („mass media”):
    • Hogyan befolyásolja a technikai fejlődés a hírközlés módját és minőségét?
  • Közösségi média („social media”):
    • Személyes és online kommunikáció.
    • A közösségi média hatása az emberi kapcsolatok minőségére.
    • Kapcsolattartás családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel.
    • Celebek („celebrities”) és influenszerek („influencers”).
    • A közösségi média árnyoldala:
      • Attól való félelem, hogy valamiről lemaradunk, valamiből kimaradunk („fear of missing out, FOMO”)
      • Online bullying” / „cyberbulling”, trollkodás („trolling”)
      • Összeesküvéselméletek („conspiracy theories”), álhírek („fake news”)
  • Videójátékok, online játékok („games”, „online games”):
    • Milyen kép alakult ki erről a hobbiról („gaming”, „online gaming”)?
    • Mennyire fedi ez a valóságot?
  • A kulturálódás új formái:
    • Mozik helyett online filmek
    • Online élő közvetítések („live-streaming”):
      • Színházi előadások
      • Koncertek
    • Virtuális kiállítások, virtuális múzeumi séták („virtual tours”)

Érdemes megnézni ...

The Smithsonian Institution | National Museum of Natural History | Virtual Tour

The British Museum | Take a virtual gallery tour

Vissza a tartalomjegyzékhez